Elektronmikroszkópos képek a Természettudományi Múzeumban

      Elektronmikroszkópos képek a Természettudományi Múzeumban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Magyar Természettudományi Múzeum „Utazás a  mikrovilágba” című kiállításának megnyitójára kaptunk meghívót 2019. június 18-ára.

A pásztázó elektronmikroszkópos technikával készített csodaszép, látványos képek – legtöbbjük utószínezést is kapott az ELTE-n – azonban nem csak gyönyörködtetnek, tanítanak is. A felvételek alatti szabatos, lényegre törő, de érdekességeket is eláruló leírások segítenek megérteni, mit látunk.

A MMT konferenciák rendszeres látogatói számára felesleges is említeni, hogy az ELTE itt kiállító munkatársai közül koránt sem véletlenül kérték fel épp Kristóf Zoltánt a kiállítás megnyitására. Azok pedig, akik esetleg még sosem hallották őt mikroszkópiáról beszélni, a falakon kiállított felvételei alapján igazolva láthatták nem csak a mikroszkópia iránti szeretetét, de bravúros szaktudását is.

Azt pedig mondanom sem kell, hogy a kiállítás, ahogy a MMT konferenciák fotóversenye is, létre sem jöhetett volna Dr. Soós Miklós és az Auro-Science  Kft., áldozatkész támogatása nélkül.

A kiállítás egész nyáron látogatható, és kicsiknek-nagyoknak melegben is melegen ajánlható!

Egy kis emlékeztető:

A Magyar Természettudományi Múzeum neve nem először kerül szóba kis társaságunk életében. Majdnem húsz éve annak, hogy ez a múzeum vette át megőrzésre Dr. Virágh Szabolcs hagyatékát.

Dr. Virágh Szabolcs a MMT elődje, az Elektronmikroszkópos Szakosztály elnöke, kiváló tudós és kiemelkedő elektronmikroszkópos szakember volt. Az Elektronmikroszkópos Alapítvány is adósa, hiszen az ő ötlete volt, hogy a pénzügyileg is nagyon sikeres EUREM 1984 profitjából az alapítvány létrejöjjön.