Egy elmaradt konferencia utóélete

      Egy elmaradt konferencia utóélete bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Microscopists are beautiful people” – állította egy régi Jeol plakát,  és ezzel természetesen egyetértünk, de hozzá kell tennünk, találékonyak is.
Idén sajnos le kellett mondanunk a siófoki konferenciát, és ősszel sem sikerült megszervezni azt az egy-másfél napos kis rendezvényt, amire nem is kevesen vártak, de a járvány mindent mégsem akadályozhatott meg!
Igaz, az előző évekhez képest nagyon kevesen jelentkeztek előadáskivonattal, hiszen a beküldési határidő szinte egybeesett a karanténszabályok országos bevezetésével, de sebaj! Akik megtették, még azok is, akik sok éves szabályunk ellenére nem csatoltak mikroszkópos felvételt  szövegükhöz, munkájukat a MMT első, kísérleti konferencia kiadványában  láthatják viszont a honlapon!

A megvalósításért Barna Lacinak vagyunk hálásak (KOKI), a már összeállított anyag egységessé tételéért pedig Solymosi  Katának (ELTE) tartozunk nagy köszönettel, aki rengeteg időt szánt  rá. Jövőre szigorúbban is vesszük a kért formai feltételek betartását! 

Miért ragaszkodtunk ahhoz, hogy akármilyen rövidke is, de megjelenjen első konferencia kiadványunk? Mert az elsőségben mindig van valami különleges, és mi egy számunkra kivételes embert akartunk vele köszönteni.

Dr. Szabó Dezső, társaságunk egyik alapítója idén nyáron volt 95 éves.
Ezt „élőben” megünnepelni nem tudtuk, de ez a cseppnyi kiadvány mégis jelzi, nem feledkeztünk meg róla.