Pécz Béla előadása az ELTE-n

      Pécz Béla előadása az ELTE-n bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az atomoktól a csillagokig előadássorozat elsősorban középiskolások számára készült, azzal a nem titkolt céllal is, hogy a fizika legújabb, legérdekesebbnek számító eredményei mellett magára az egyetemre, az ELTE által kínált lehetőségekre is felhívja a felvételi, pályaválasztás előtt állók figyelmét.

Pécz Béla, az Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének igazgatója, a MMT volt elnöke, a transzmissziós elektronmikroszkóp felbontását hosszú időn keresztül behatároló úgynevezett „gömbi hibáról” – az egy pontból kiinduló sugarakat nem lehetett egy pontba leképezni –  és az ezt kivédő „gömbi hiba korrektorról”, valamint az ennek alkalmazásával kapott atomi felbontás jelentőségéről, és intézetük gömbihiba-korrektorral felszerelt TEM készülékével elért eredményeiről tart előadást 2021. febr. 11-én.

Az előadás a galileowebcast közvetítőcsoport élő adásában tekinthető meg.