Visszaszámolás

      Visszaszámolás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Már csak kilenc nap, és újra találkozhatunk Siófokon!

Két év után ismét lesznek külföldről meghívott előadóink, és hagyományos módon szavazhatunk a legjobb fiatal előadóra. Ez utóbbi ugyan azt jelenti, nem kapjuk meg egyetlen kattintásra az eredményt, de most még ennek is örülünk.

Konferenciánk programja több szempontból is eltér az eddigiektől.
Ilyen aránytalanság még sosem volt az élet- és anyagtudományi előadások számában, és ennek nem oka, csak nyomatékosítója, hogy egy külön szekcióval emlékezünk meg a tavaly elhunyt Barna Árpádról.
Kiemelkedő tagja volt a magyar elektronmikroszkóposok nem nagy, de lelkes közösségének, és mindenképpen illendő, hogy ilyen módon is megemlékezzünk róla.
A konferencián egy külön bejelentés is elhangzik majd emléke méltó megőrzésével kapcsolatban.
Kemény árat fizetett érte a világ, de vannak hasznos hozadékai is annak, hogy az elmúlt két évben nemigen lehetett személyes jelenléttel nagyobb rendezvényeket szervezni. Megtanultunk úgy is kommunikálni egymással, ahogy gyerekkorunk űrhajós filmjeiben láttuk.
Így egyik plenáris előadónk, a Columbia Egyetemen dolgozó, és onnan most hazautazni nem tudó Losonczy Attila a Zoom program segítségével tartja meg előadását, és külön kamerát használunk majd, hogy ő is láthassa hallgatóságát, és személyesebbek lehessenek a kérdések is.
A csütörtöki nap 17 PhD és TDK hallgató „mérkőzik” a Legjobb fiatal előadó díjért. Köztük van Vásárhelyi Lívia is, aki a tavalyi, egy napos internetes konferenciánk versenyének győzteseként idén a társaság meghívottja.
Eddig esti előadásunk sem volt, de egy Nobel-díjas előadó kedvéért, aki máskor nem tudna előadást tartani, most kivételt teszünk. (Az este hétkor kezdődő előadás gyakorlatát azonban leginkább csak más Nobel-díjasok esetében rendszeresítjük.) 
Joachim Frank, 2017 egyik kémiai Nobel-díjasa tisztel meg minket azzal, hogy egy régebbi meghívásunkat elfogadva, New Yorkból tart nekünk előadást. És milyen jó, hogy a Zoom segítségével megteheti azt, amit személyesen, rajtunk kívül álló okok miatt nem tehetne!
Előadása péntek este 7-kor kezdődik, és nagyon remélem, hogy senki nem mulasztja el, aki Siófokon lesz, hogy együtt legyen velünk az előadóteremben, és nem csak figyelmesen hallgat, de bátran kérdez is.
Ez főképp a fiatalok számára nagy lehetőség, hiszen ilyenkor nem csak kizárólag az előadásban elhangzottakkal kapcsolatban, de Joachim Frank professzor egyéb eredményeiről, jelen tevékenységéről, a krióelektronmikroszkópia jelenéről, jövőjéről is lehet kérdéseket feltenni.
A program tervezésekor ügyeltünk arra, hogy legyen egy kis idő a kikapcsolódásra, és senki nem kell éhes legyen az előadás alatt, és utána sem.
Az előadás után kezdődik majd a közgyűlés, melyen minden jelenlevő MMT tagnak illik részt vennie.
Annál is inkább, mivel most tisztújítás is lesz, és egyáltalán nem mindegy, az új vezetőség kikből áll majd, és mennyi munkát, milyen feladatokat vállalnak majd azért, hogy társaságunk tovább gyarapodjon, és hasznos programokat, lehetőséget biztosíthasson tagjainak.