Sokoldalú, igen tehetséges munkatársunkat, a MMT ez évben választott vezetőségének tagját, Cserép Csabát a Young Academy of Europe (YAE) tagjává választották.
A YAE-tagsághoz illő elvárás a szakmai kiválóság, nemzetközi elismertség, de az is nagy súllyal esik latba, ha a jelöltnek önálló kutatócsoportja ill. elnyert pályázata van, és addigi tudománypolitikai érdeklődését, ilyen irányú tevékenységét is megvizsgálják. Emellett természetesen szükség van két ajánlóra is. Csaba egyik ajánlója Solymosi Katalin, a YAE választott vezetőségi tagja és tagtoborzásért felelős alelnöke volt.
Kata az MMT-nek régi és igen aktív tagja, számos fotópályázatának nyertese, díjazottja, akinek hallgatói is több éve konferenciánk előadói a fiatal kutatók kategóriában. Csabának, mint kiemelkedő eredményekkel rendelkező fiatal kutatónak és kiváló mikroszkóposnak nem csak figyelmét hívta fel erre a lehetőségre és ajánlója volt, de a tagfelvételi folyamat során is rengeteget segített.
Azt azonban, hogy valóban méltó a YAE tagságra, Csabának magának kell majd októberi bemutatkozó előadásával bizonyítania Barcelonában, egy YAE részvétellel megrendezett nemzetközi konferencián, hogy méltó a YAE tagságra.
Őt ismerve, emiatt egy cseppet sem kell aggódnunk.
Aki pedig Csaba céljairól mint YAE tag többet akar megtudni, olvassa el a KOKI honlapján 2022. szeptember 28-án megjelenő vele készített interjút.