Magyar Elektronmikroszkópos Alapítvány

Az alapítvány története

Virágh Szabolcsé az érdem, hogy a nyereséges EUREM84 hozadékát meg tudta menteni a mindent elnyelő csúcsszervezet, a MTESZ elvonásától. Az így létrejött összegnek a magyar elektronmikroszkópia érdekében történő felhasználását először a rendszerváltozás tette lehetővé, azáltal, hogy a magyar elektronmikroszkóposok közül néhányan megalapítottuk a Magyar Elektronmikroszkópos Alapítványt (1991), ahová az EUREM84 megtakarított nyereségét át tudtuk utalni. Az alapítvány célja az elektronmikroszkópia ügyének elősegítése, elsősorban fiatal elektronmikroszkópos szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése az évente kiosztandó Elektronmikroszkópos Díj formájában. A díjat mindig az év tavaszán írják ki, majd a beérkezett pályázatokat a kuratórium (ha szükséges, külső bíráló bevonásával) bírálja el és a díj a Magyar Mikroszkópos Társaság évi rendezvényén, ünnepélyes keretek között kerül átadásra. A díjazott a rendezvényen tudományos előadás keretében számol be a díj alapját képező munkájáról. Az alapítvány ügyeit kuratórium intézi, melynek tagjai 2-2 szakember az anyag- ill. élettudományok területéről, a Magyar Mikroszkópos Társaság elnöke és a kuratórium elnöke (utóbbi sorrendben Virágh Szabolcs, Röhlich Pál, Szabó Dezső és Barna Péter).

A kuratórium jelenlegi elnöke Kittel Ágnes.

Dr. Röhlich Pál

Szervezet nyilvántartási száma: 01-01-0001608
Név: Magyar Elektronmikroszkópos Alapítvány
Szervezet székhelye: 1083 Budapest, Szigony utca 43.
Adószám: 19664527-1-42
Részletes adatok

Az Alapítvány egyszerűsített beszámolói:

2012
2013
2014
2015
2016
2017
2018
2019
2020
2021
2022
2023

A Magyar Elektronmikroszkópos Alapítvány 2024. március 8-án jogutód nélkül megszűt [Hirdetmény].