Visszaszámolás

      Visszaszámolás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Már csak kilenc nap, és újra találkozhatunk Siófokon! Két év után ismét lesznek külföldről meghívott előadóink, és hagyományos módon szavazhatunk a legjobb fiatal előadóra. Ez utóbbi ugyan azt jelenti, nem kapjuk meg egyetlen kattintásra az eredményt, de most még ennek is örülünk. Konferenciánk programja több szempontból is eltér az eddigiektől. Ilyen aránytalanság még sosem volt az élet- és anyagtudományi előadások… Teljes cikk »

Meghívó a MMT éves közgyűlésére

      Meghívó a MMT éves közgyűlésére bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az idei MMT konferencián ismét lehetőségünk lesz arra, hogy személyesen tartsuk meg éves közgyűlésünket. Mivel tisztújítás is lesz, még fontosabb, hogy mindenki igyekezzen részt venni a siófoki Panoráma Hotelben 2022. május 6-án 20-00 órakor kezdődő rendezvényen.

ELMINA2022

      ELMINA2022 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ahogy a járvány megszelídülni látszott, az átoltottság mértéke, legalábbis Európa legtöbb országában, már elérte a biztonságoshoz közeli szintet, megélénkült a konferenciákra utazás is. A Brnóban rendezendő 16MCM  mellett és előtt, augusztus végén Belgrádban is lesz egy nemzetközi konferencia elektronmikroszkóposok számára, kiváló meghívott előadókkal, ahová szintén várják a jelentkezőket, elsősorban fiatal kutatókat. A számukra megállapított alacsony jelentkezési díj és az ottani… Teljes cikk »

MMT2022

      MMT2022 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Abban a reményben, hogy semmiféle akadály nem jön közbe, immár hivatalosan is meghirdetjük ez évi konferenciánkat. Időpont: 2022. május 5-7. Helyszín: Prémium Hotel Panoráma, Siófok, Beszédes J. stny. 80. Meghívott előadóink: Roberto Balboni, Bologna (electron holography – anyagtudomány) Török Péter,  Nanyang University, Singapore  (Brillouin imaging in biology) Losonczy Attila (Columbia Univ, Zuckerman Ins. New York) idegtudomány, új 2-foton fejlesztés Philomela… Teljes cikk »

Egy kitüntetett képalkotó központ

      Egy kitüntetett képalkotó központ bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kiváló kollégánk, Vámosi György egy kitüntetésről tudósít, melyet munkahelye érdemelt ki.  A legkiválóbbak ötvenes listájára felkerülni szép teljesítmény, szívből gratulálunk neki és kollégáinak is! Reméljük, ez a kitüntetés a debreceni képalkotó központtal való együttműködés lehetőségére is felhívja számos MMT tag figyelmét.   „Felkerült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal legjobb infrastruktúrával rendelkező hazai kutatóhelyeket tartalmazó ötvenes listájára a Debreceni Egyetemhez… Teljes cikk »

Kétfarkú pók és pattanóbogár egy 85 millió éves borostyánban

      Kétfarkú pók és pattanóbogár egy 85 millió éves borostyánban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kovács Kristóf az MMT -nek megalapítása óta tagja, mi több, hosszú ideig elnöke is volt, így nem csoda, hogy azok, akik a társaságból régóta ismerik, elég sok mindent tudhatnak róla. Azt azonban nem sokan gondolták, hogy még borostyánokat is vizsgál. És ha már vizsgál, talál is bennük érdekességeket, mint azt az ELTE honlapján megjelenő cikkben olvasta Solymosi Kata, aki természetesen… Teljes cikk »

Reflexiók az Őszi konferenciáról

      Reflexiók az Őszi konferenciáról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az utóbbi két évben leginkább csak a képernyőkön láthatták egymást azok, akik nem ugyanazon a munkahelyen dolgoztak. A MMT tagjai is hiányolták a személyes találkozást, bár májusi egy napos Zoomon közvetített konferenciánk programja még virtuális borkóstolót is tartalmazott, és az előzetesen elküldött borokkal a szervezők azt is biztosították, hogy senkinek nem kellett száraz torokkal hallgatni az ismertetőket. Ennek ellenére elindult… Teljes cikk »

Kovács Kristóf kitüntetése

      Kovács Kristóf kitüntetése bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kovács Kristóf remek előadást tartott nagyon várt és sikeres első őszi konferenciánkon november 12-én Siófokon, hétfőn, november 15-én, a Magyar Felsőoktatás Napján pedig Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tüntette ki kiemelkedő oktatói tevékenysége elismeréseként a Trefort Ágoston-díjjal, Budapesten. „A Trefort Ágoston-díj azoknak az állami és egyházi fenntartású intézményben dolgozóknak adományozható, akik az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát… Teljes cikk »

ISM webinárium sorozat

      ISM webinárium sorozat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az ISM (Israel Society for Microscopy) képviselői, Ifat Kaplan-Ashiri (WIS), Lothar Houben (WIS), Tali Dadosh (WIS) és Natalie Elia (BGU) által küldött tájékoztató szerint a Microscopical Society of Canada, a Royal Microscopical Society  és az ISM a Nemzetközi Mikroszkópiai Társaságok Szövetsége (IFSM) támogatásával nemzetközi hálózatot indított a tudás bővítésére, új fejlesztések és a bevált mikroszkópos módszerek megosztására. Az első közös… Teljes cikk »

MMT Őszi konferencia, 2021.november 11-12

      MMT Őszi konferencia, 2021.november 11-12 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az MMT konferenciáinak szokásos helyszínén, a siófoki Panoráma Hotelben, egy meghívásos konferenciát szervezett Pécz Béla és Kristóf Zoltán abban a reményben, hogy a járványhelyzet megengedi, és a személyes találkozás pozitív hatással lesz nem csak a résztvevőkre, de még azokra az MMT tagokra is, akik majd a Youtube-on hallgathatják meg az előadásokat.  Az előadók meghívásához igen értékes segítséget nyújtott Barna László,… Teljes cikk »