Pécz Béla székfoglaló előadása

      Pécz Béla székfoglaló előadása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Pécz Béla, az MMT régóta aktív tagja, 2010 és 18 között elnöke, 2023. január 25-én tartotta az MTA Nagytermében székfoglaló előadását és vette át az akadémiai levelező tagságról szóló díszes oklevelet.
A Nagyteremben csak néhány szabad hely maradt, és a hallgatóság tagjairól ránézésre nem lehetett eldönteni, Béla munkájából mi érdekelte őket valójában, vajon a széles tiltott sávú félvezetők növesztésének kihívásai, az újszerű, kétdimenziós (2D) nitridek és heteroszerkezetük, vagy az, hogyan sikerült a „rácsillesztetlenség következtében kialakuló diszlokációk számának csökkentésével hozzájárulni az európai kéklézer-dióda élettartamának növeléséhez”, esetleg egy hasonlóan fontos eredmény, melynek révén „a nagy teljesítményű GaN-eszközök működés közben megemelkedett hőmérsékletét lehetett csökkenteni”.
A kiválóan szerkesztett, jó ütemben és stílusban tartott, még a nem szakértők érdeklődését is fenntartani képes előadás alatt nemigen lehetett unatkozni. Még a szinapszisokhoz szokott hallgatók is megérthették, miért használják olyan lelkesen és büszkén gömbi korrekcióval is ellátott elektronmikroszkópjukat anyagtudományokban érdekelt kollégáik.

A szép eredményekhez és az elért akadémikusi címhez szívből gratulálunk abban a biztos tudatban, hogy Béla ezután is rendszeresen megtalálható lesz kedvenc elektronmikroszkópja előtt, amint épp újabb titkokat fejtet meg vele.